Kiemelt kép

Interjuk

Nemzeti kultúrateremtés, értékmegőrzés határainkon kívül

Tisztásra hullik és fenyőre, az égbolt szivárvány gyöngye.
Ha újra támadhatnék, mint a harmat, megmaradni mégis magyarnak.
(Kozma László)


fotó: Köblös Csaba

Reményteljesen, elszántsággal, sokáig melengetett, hónapokon át szövögetett tervekkel a fejemben, nagy hevülettel a lelkemben ültem fel Los Angelesben a repülőre. Abban a dédelgetett reményben, tervekkel felvértezve, hogy egy nemes célt képviselve utazom Magyarország felé.  Sokak ügyét, sokak érdekét, terveinek hírét repíthetem el hazánk egyedien szép fővárosába.

Ott egy olyan ajtón kopogtathattam, mely Szőcs Géza erdélyi magyar költő, az október végén záródó Milanói Világkiállítás magyar kultúra megjelenítéséért felelős kormánybiztosának irodájába vezetett engem Gerebics Sándor filmrendező.

Tudomásom szerint a Milánói Expón felállított magyar pavilon, egy hat hónapos rendezvénysorozat keretében maximálisan helytállt, sikerrel zárta kapuit. A rendezők gazdag programkínálata számos érdeklődőt csábított. A színes kiállítások, zenei előadások, filmbemutatók igen népszerűek voltak. A kérdésre, hogy mi is volt az október 31-én záruló expó hazánk értékeit képviselő, bemutató magyar pavilonjának fő célja, a kormánybiztos úr ezt a választ adta: "Az expó egy fél éven keresztül tartó Milánóba telepített nagykövetsége volt mindannak, amit Magyarország meg akar mutatni, amire büszke a saját 21. századi értékeiből."
Volt mit bemutatnunk, bővelkedünk értékekben.

Az expón Sándor három dokumentumfilmjének (Adj nekem egy bírót; Nicolas Schöffer; Időn túli hangzás) elsöprő sikere volt a magyar pavilon ősbemutatóján és egyidőben az Uránia Nemzeti Filmszínházban is. A rendező nagy örömére, a sikertörténeteket bemutató filmek nagyszámú közönséget vonzottak Milánóba és Budapestre is. Az alkotások szép számmal toboroztak újabb híveket Magyarországnak.



fotó: Köblös Csaba

Most igy bő két hét távlatából bízunk abban, hogy jó volt terveinket egy felelős pozíciót betöltő emberrel megosztani, továbbá elhinteni a földbe a magokat, megalapozni valamit, ami ha reményeink szerint idővel kiforrja magát, akár még gyümölcsözővé is válhat. Sokak örömére. S hogy örömünk teljes legyen, Köblös Csaba, az Azok Az Erdélyi Fiúk oldal főszerkesztője, díjnyertes fotósa is elkísért minket és jelenlétével minden szálon segítette a munkánkat.

Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy egynek minden nehéz, ellenben sokaknak semmi sem lehetetlen. Az összetartás erejének győzedelmeskednie kell. S ha egy ügy hangja megfelelő nyitott fülekre, meghallgatásra és támogatásra talál, valamint megfelelő irányba terelődik, akkor bizony sikert arat, aranyló mezők várják az út végén. És itt vagyunk mi sokan erőtől duzzadó magocskák, magyar szívvel szerte szóródva a világban, akik szeretnek, akik akarnak, és mernek nagyot álmodni. Állítólag az új világ ,-ahova a szél kavart minket-erre is megtanítja az újonnan érkezetteket. Vállunkra sok terv épülhet, igen jól bírjuk a súlyukat. Az évek múlásával, távol kerülve kicsiny hazánktól megerősödtünk szívben és lélekben egyaránt.


fotó: Köblös Csaba

A mi döntésünknek köszönhetően sokunkat óceánnyi távolság választ el jelenlegi szülőföldünk értékeitől, egyedien szép, virágzó kultúránktól. De mi, mély gyökerekkel rendelkező utazók, kalandorok a határoktól távol kerülve is szívesen dolgoznánk, tennénk talán még többet a nemzeti kultúra teremtés színes völgyeinek. De ehhez éreznünk kell az anyaországunk támogatását, hisz minden erőt onnan fúj a szél, s számunkra ez lehet a támogató kar, a kapaszkodó, a hit forrása. 

Az értékmegőrzős fontos számunkra. Hallja ezt meg a kis és a nagy világ! Hisz ide fújt minket a szél, de sokunk fél lába, szíve-lelke az anyaországban maradt. Hisz magyarnak születtünk, legtöbbünk büszkén viseli e pecsétet, Magyarország fele húz csak igazán a szívünk, s honvágyunk parazsát is hazánkban született emlékeink tüze lobbantja fel csak igazán. Sokszor vöröslik, eget verően magasra csapnak heves, pirosló lángjai. 

Gyermekeink jövőjének megfelelő megteremtése miatt, így aztán nagy felelősség ül a vállunkra. Mérhetetlenül nagy. Hisz nekünk kell segíteni az itt felcseperedőket, hogy megfelelő világképet alakítsunk ki bennük, hogy kulturális tudásukat megfelelően megalapozzuk, hogy akcentusukat ügyeskedve formáljuk, hogy erős hidat építsünk nekik Magyarország és az új haza közé. Mely nem törhet meg a lábuk alatt soha. 

Gyermekeink már itt születnek. Vajon jó ez nekik? Sokszor elbizonytalanodom a kérdés kapcsán, hisz a választ csak az idő igazolhatja. Itteni bölcsőkben ringatott gyöngyszemeink gyökereik már egy idegen földbe kúsznak bele, évről-évre mélyebbre. Igen, őket egy láthatatlan köldökzsinór mindig a számunkra idegenebb világ felé köti majd. Kinek örömére, kinek bánatára. De tény, ami tény, hogy mennyire neveljük őket egy idegen világban magyarnak, mennyire lesz fontos számunkra, hogy az anyanyelvünk szépségét bennük tápláljuk, az tőlünk függ, senki mástól. Van aki veszi nap, mint nap az erőt és fáradságot és küzd a szép és jó megőrzéséért, és van aki gyermekei szeme előtt kiereszti az értékeket a kezéből és nagy hibát követ el. Ennek orvoslása nem egyszerű.


fotó: Köblös Csaba

Számtalan tehetséges magyar él szerte a nagy világban, életünk gazdagítóik ők a kultúra és a tudomány területén is. Meglepően sokan alkotnak, aratnak. Van akikről hallunk, van akikről nem.

Magyar sikertörténetek. Alanyaikról ugyebár jóval többet kellene tudnunk. Gerebics Sándor Milánói Világkiállításon sikerrel bemutatott dokumentumfilmjei is ezt a tényt közvetítik, vetik föl, ennek adnak hangot, filmjeinek történetei ezt erősítik meg. Mert van rendező, aki felismerte, hogy generációk nőttek fel anélkül, hogy hallottak volna Bíró Lászlónak, a golyóstól feltalálójának nevéről, élettörténetéről. Pedig fő találmánya naponta megkönnyíti sokak életét, többek között az enyémet is.


 Forgatás közben készült felvételek

Voltam orvostanhallgató, autóversenyző, grafológus, biológiai kutató, biztosítási alkalmazott, de voltam szállítmányozó, festőművész, újságíró, könyvkiadó, szobrász és feltaláló is. Voltaképpen az a szakmám, hogy nincs szakterületem.” – vallja magáról Bíró.

A filmem egy zseniális, igen sokoldalú feltaláló munkásságát mutatja be. Sajnálatos, hogy találmányait, így az automata sebességváltót, a golyós dezodort vagy a sérthetetlen zárt Dél-Amerikát leszámítva alig ismerik a világon.- taglalja a Give Me a Biro!, Adj nekem egy Bírót! című dokumentum-portréfilm rendezője. „Ez a tény is azt erősíti, hogy érdemes volna ezt a filmet is a világ több pontján bemutatni, vászonra vinni.”

Sándornak igazat adok. A Bíró kultusz felélesztése, megteremtése csak javunkra válna. Bíró életének megismerése, bemutatása fontos, érdekes lehetne, lehet az Egyesült Államok magyarjai számára is.

A művész feladata korunkban nem a művek létrehozása, hanem az alkotási folyamat megteremtése.” –állította Nicolas Schöffer. Feltételezem, hogy a kalocsai születésű, Franciaországban kiteljesedett művész nevét –akit az egyetemes művészettörténet ma a kibernetikus művészet atyajaként tisztel-, sem pontosan tudjuk mihez kötni. Jó hír az érdeklődőknek, hogy nemrégiben megnyílt a képzőművész retrospektív kiállítása. A “Heuréka! Schöffer” című tárlat január 31-ig megnézhető a Műcsarnokban.


fotó: Gerebics Sándor

Álmodunk egy hangot. Van egy elképzelésünk. A belső hangja minden zenésznek sokkal szebb, mint ami végül megszólal, és ugyanakkor ezt meg is kéne valósítani. Ez volt a vezérfonala az inspirációnak. De nem ez volt az egyetlen.”-fejti ki a napjainkban igen ismertté vált, magyar zongoraművész, Bogányi Gergely.

A külföldön élők többsége még nem biztos, hogy hallotta a zenész családba született, a világ hangversenytermeinek egyik legtehetségesebb, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas fiatal magyar művészt, forradalmian új zongoráján játszani. Pedig lélegzetelállítóan szép az életre kelő hangok szinte tökéletes hullámzása a billentyűk felett.

Ezt a tényt Gerebics Sándor - Időn túli hangzás- című magyar dokumentumfilm rendezője csak megerősíteni tudja. Az általa rendezett színes, magyar dokumentumfilm nagyszámú közönséget vonzott a Milanói Expó bemutatójára is. Én úgy gondolom, hogy egy ilyen kaliberű dokumentumfilm a világ bármely pontján sikert arathatna az ott élő magyar közösségek köreiben.


fotó: Köblös Csaba

Kultúránk egészen egyedi, bárhol is kerül bemutatásra, elismerést vív ki magának, nagyszámú közönséget vonz magához. S ha ez igy van, és a nemrégiben megrendezésre került Milánói Expó is ezt a tényt erősíti, akkor a világkiállításon sikerrel bemutatott filmeknek bizonyára az Egyesült Államokban vagy bárhol máshol is sikere lehetne. Ugye te is így látod? S ha már egy roadshow, rendezvény sorozat keretében bemutatnánk őket a külföldön élő magyaroknak, ezeket a filmbemutatókat színesíthetné akár kulturális, irodalmi est, művészeti, fotó kiállítás, valamint egyéb rendezvények sora.

Ezekről a lehetőségekről, megvalósításuk esélyeiről beszélgettünk hosszasan Szőcs Géza kormánybiztossal.


fotó: Köblös Csaba

Mit tesz a kultúra vagy egy kulturális esemény idegen földön? Varázsol. Kapcsolatokat teremt, barátságokat sző, identitást erősít, mosolyt csal az arcokra, ízt ad a szánkba, büszkeséget a szívekbe, szépséget mutat be. Minden kulturális esemény gazdagít minket. Minél több van belőlük, annál jobb.

Számos kedves Los Angelesben élő magyar szívű barátom, valamint a Balassa Intézet lelkes kiküldöttjei, konzulátusok munkatársai mellett nekem is szívügyem a kint élő magyar migránsok ügye. Sokan lelkesen dolgoznak azért, hogy a magyar kultúra alapjaiban virágozhasson országunk határain kívül is. Ezt jó tudni és naponta megköszönhetjük munkájukat. Bízom benne, hogy a mi terveink az ő munkájukat támogatnák, színesítenék, segítenék.

S ha egy rendező kiutazna az eseményekre, a tehetségét akár idegen földön is kamatoztathatná. Hisz keze irányítása alatt készülhetne az itt élőkről egy olyan dokumentumfilm, melyben üzennénk nektek, kimondanánk az eddig nem kimondottat, szélesre húznánk a függönyt a színpad előtt, hogy mindenki jól beláthasson.

Valljuk be, sokan foglalkoznak velünk mostanság, sokat írnak rólunk, sokszor többet is, mint kéne. Vagy éppenséggel nem úgy, ahogy kellene.

Sokan írnak rólunk, készülnek filmek is. De olvasható-e az újságban, hallható, láthatóvá válik-e a képernyőn a valóság teljes bemutatása? A nehézségekről miért nem írnak bővebben? Ki mondja azt ki, hogy nincs már amerikai álom, hogy itt a vége fuss el véle? Ki libbenti fel a vásznat a tényről, hogy Amerika nem mindenkinek jön be? Kérlek ne feledjétek azt se, hogy a messziről jött ember sok mindenről mesél otthon is…Lehet, hogy a fele sem igaz.

Igy hát tervezgetünk. Kulturális eseményeket, filmbemutatókat és bizakodunk, hogy kapunk megfelelő támogatást mindehhez. S ha terveink valósággá válnak, ígérem hírt adok majd nektek róla. Addig is Gerebics Sándor rendezővel és sok ismerőssel szerte az Egyesült Államokban izgalommal készülünk, tervezgetünk.

fotó: Köblös Csaba


Szőcs Géza kormánybiztos Úrnak szívből köszönöm, hogy meghallgatott engem is, hogy vendégszeretetével melengetett. Hálás vagyok a társaságában töltött kedves órákért, ahogy az első kézből kapott hasznos tanácsokért is. Igyekszem minden kérésnek eleget tenni idővel. Bízom benne, hogy a tavaszra tervezett eseménysorozat kapcsán őt is köszönthetjük az Egyesült Államok nagyszámú magyarok is lakta városaiban, a tervezett rendezvénysorozat lehetséges fővédnökeként, támogatójaként.

Bízom benne, hogy Gerebics Sándor dokumentumfilmjeinek üzenetei sokakat megérintenek majd. Aki szívét–lelkét adja születendő munkáihoz, annak legyen is aranyló a sikere.

Csaba, köszönöm, hogy ott voltál velünk. Bízom benne, hogy Erdély és Magyarország szépségeit bemutató csodálatos képeiddel, idővel a határon túl élő magyarság is megismerkedhet.


2015. 12. 7.

Peti-Peterdi Réka

Fel↑