Kiemelt kép

Interjuk

Interjú Dobay Zsuzsa festőművésszel

A tea után Susan gondolatait iszom (Fotó: Endre Dobay)
 
 Hello Magyarok! http://hellomagyarok.hu
 
 

A tehetség kincs és lehetőségeket biztosít. Nem utolsó sorban felelőség is. Te is hasonlóképpen látod?

 

– Igen. Hogyne. A tehetségével az ember szolgálja a művészetet, a művészeten keresztül az emberiséget. Még magam sem tudom a választ arra, hogy áldás, vagy átok-e a tehetség, az amelyről felszökő kifejezés vágy. Vagy egománia talán? Vannak olyanok, akik felhasználják a tehetségüket arra, hogy szerepelhessenek. Vannak, akik megmaradnak szerény, tehetséges alkotóknak. Így vagy úgy, a művésznek igen fontos , hogy higgyen magában, (nem beképzeltség) a tehetségében, abban, hogy tud hatni és adni.

 

 

Érezted-e azt, hogy neked, mint művésznek adnod kell a külvilágnak?

 

– Egyfolytában. Szörnyű. Élményeimet mindig is meg akartam osztani másokkal is. Szerettem, szeretek adni. Valójában mindegy, hogy milyen formában adsz, hogy miként fejezed ki magad, hogy éppen képen, hogy vásznon, vagy toll segítségével papíron. A megjelenítés kevésbé fontos, viszont lényeges, hogy megosszad azt, amit magadban érzel, ami kikívánkozik belőled. Voltak időszakok az életemben, amikor éppen úgy , mint Don Quijote, meg akartam váltani a világot.

 

 

Ugye jól érzem, hogy a vászonra vetett ecsetvonásaidnak üzenete is van?

 

– Amikor festek, én tudatosan nem gondolkozdom azon, hogy mit akarok üzenni, átadni. Nincsenek nagyröptű fogalmazások a fejemben. Valamit szeretnék kifejezni, hagyom a tudatost és a tudat alattit együtt érvenyesülni. Külünböző forrásokból merítem az inspirációt, és megpróbálom megtalálni az egyensúlyt a test és a szellem között. Az a célom, hogy a nézőket bevonjam egy kreatív játékba,  ahol mind a szív, mind az elme stimulálva van. Segíteni akarok az embereknek, és egyúttal magamnak is. Hogy eljussunk, eljussanak egy magasabb szférába, egy magasabb nívóra, magasabb önismereti szintre.  Igen fontos az önismeret. Emellett az is, hogy tudjuk azt, hogy egy helyről jövünk és egy helyre megyünk. Lényeges elfogadni, hogy mi fontos része vagyunk az emberi közösségnek, az emberi családnak. Probáljuk megérteni, megérezni a másik embertársunk problémáit és segíteni azon.

 

 

1956-ban, 19 évesen, fiatal feleségként hagytál magad mögött sok mindent, többek között egy hazát, amely addig nevelt. A politika szele egy másik ország felé repített. Hogy élted meg a másságot?

 

– Az érkezésünket követő évek nagyon nehezek voltak. Két aktatáskával, és egy szatyorral érkeztünk az Új-világba, a semmiből építettünk fel egy új életet. Hosszú évekig magyar költők: Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila és még mások sorai inspiráltak, az ő üzeneteiket szívtam magamba. Az emigrálásunk során volt szerencsém találkozni Faludy Györggyel, az ő versei nagy mértékben hatottak rám. Felnéztem rá. Őt nem szédítette el a nagy tudása, egyszerűségével próbált adni.

 

Itt Kaliforniában grafikusként dolgoztam sok éven keresztül. Elég jó anyagi hátteret biztosított, de nem elégített ki, emellett a festeni vágyás vonzott minden erejével. A sikertelenség, az el nem fogadás a művész nagy ellensége. Jöttem a nagy magyar költők által isnpirált sötét képeimmel. Sok elutasítást kaptam a galériáktól. Sokáig nem tudtam eladni a képeimet, elszomorított, egyik depressziós év követte a másikat. Mint egy igazi művész csináltam a dolgaimat, és bizony sokszor szenvedtem. Volt két gyermekem, egy férjem, aki nagyon szeretett, mégis igen nehéz éveket éltem meg művészként. Itt Kaliforniában Selymes Judit foglakozott a képeim eladásával, valamint összekapcsolt azokkal, akikben él a művészet iránti szeretet és vágy.

 

 

A Magyarországról érkezet  honfitársakkal kerested-e itt Kaliforniában kapcsolatokat?

 

– Nem feltlétlenül kerestem  a kapcsolatokat, de úgy alakult, hogy összefutottam emberekkel. A kapcsolatokat nem keresni kell, a sors úgyis összehoz azokkal, akikkel kell. Persze, ha tudod, hogy egy olyan kocsma van, ahová az ember azért jár “csak”, hogy berúgjon, azt a kocsmát elkerülöd és próbálsz olyan helyre menni, ahol lehet érdekes, értékes emberekkel találkozni. Ilyen hely volt például a helyi magyar templom, ahol alkalmak nyíltak találkozásokra, és mindemellett nagyon szerettük a finom enni-, és innivalókat.

 

 

A vallás, a hit milyen szerepet tölt be az életedben?

– A hitnek fontos szerepe van. Évekig katolikus templomba vittük gyerekeinket. Valahogy az organizált vallásoktól nem kaptam meg azt, amire nekem szükségem van. Figyelj csak az imára! 

 

“Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Csak egy szóval mond és meggyógyul az én lelkem.” Az ima sorai sugallnak valami negatívumot felém. Miszerint minden ember úgy van kezelve, hogy nagyon bűnös. Ha egészen fiatal korban beveszi az ember a bűntudatot, az kihathat akár egész életére. Nem jó az, ha a vallás belénk nevel egy kisebbségi érzést.

 
 
 
 

Susan Dobay: Madame Butterfly

 
 
 

Témáidat főként az operákból, mitológiából, és nem utolsó sorban az irodalomból merítetted. Az amerikai irodalom milyen hatást gyakorolt rád?

 

– Megközelítően 30 évvel ezelőtt alkalmam nyílt Ralph Waldo Emerson, Henry David Thoreau, és M.F.K. Fisher sorait olvasni, és betekintést nyertem az amerikai irodalomba. Ezek az írok nem követik szigorral az előírt szabályokat. Továbbá hatást gyakoroltak rám Otto Rank és C.G. Jung könyvei is. A depresszióból nekik köszönhetően kerültem ki, az ő írásaik, üzeneteik segítettek ebben. Valamint megtanítottak többek között arra is, hogyan kell, és érdemes gondolkodni, alkotni és újra alkotni. A fejlődés igen fontos, ezért folyton kutatni kell, kísérletezni. Még sok kérdésre magam sem tudom a választ. Talán a válasz a keresésben van. Napi szinten keresek valamit.

 
 
 
 

Susan Dobay: Freedom

 
 
 

Kaliforniában élő művészként a magyarság tudat mennyire él mélyen benned?

 

– Rendkívül szeretem Magyarországot, büszke vagyok arra, hogy képeimet a hazámban is kiállítottak jó pár alkalommal. Legutóbb a Déri Múzeumban és Budapesten,  a Vasarely Múzeumban találkozhattak festményeimmel az érdekődők. Magyarország lenyűgöz, de álszent lennék, ha azt állítanám, hogy csak a magyar kérdés, a magyarság ügye van a szívemen. Globálisan gondolkodok és érzek. Ez olyan, mint az édesanyaddal kialakult kapcsolat. Szereted őt nagyon, de mástól is tanulhatsz, és más néniket is észreveszel.

 

 

– Többen úgy tartják, hogy az embernek az otthona és hazája egy kell, hogy legyen. Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy úgy érzed, hogy a te gyökereid nem Magyarországon vannak már.

 

– Igen, ha a gyökeret átültetik, és az valahol sikeresen megkapaszkodik, azt a gyökeret utána már nem tudod visszavinni, nem tudod újból elvágni. 

 

– Boldog-e Susan Dobay Kaliforniában?

– Húsz évig gyötört a honvágy. Aztán sok minden megváltozott. Szeretem a napsütést, szeretem Kaliforniát mostanában. De nem ájulok el az Egyesült Államoktól sem. Ez az ország a pénzről szól. Az igazságban pedig ritkán van pénz.  Az utóbbi az isten itt, és ez vezérel mindent. Ez az ország lefelé megy sajnos a létrán, és az egész világot viszi magával. Előnye viszont az, hogy egyelőre még itt szabadon gondolkodhat az ember. Persze közel nem biztos, hogy a szabad gondolkodásod üzenete el tud jutni a széles tömegekhez.

 

– Mint művész, üzensz-e valamit az olvasóknak, a szárnyukat bontogató fiatal művészeknek?

– Kell, hogy az embernek legyen önbizalma (nem beképzelt pökhendiség)  és higgyen önmaga erejében. Így tud megfelelő erővel alkotni, adni és hatni. Valamint fontos lehet megtalálni az egyensúlyt, az anyag és a szellem között.

Ahogy már említettem az előbb, a megújulás, a fejlődés igen fontos a művészek életében is. Én is újabb és újabb módszereket alkalmazom kihasználva a technika lehetőségeit. Használom a mai napig is a számítógépet. A festményeimet, képeimet integrálom, sokszor zenei aláfestés kerül melléjük. A zene és a vizuális látvány kombinációján keresztül még közelebb lehet jutni valamihez, ami ad egy katarzist, vagyis képes tanítani. A zenének ösztönző hatása van, segítséget jelenthet a tudatalatti felszínre hozásában.

 

 
 
 
 
 
 

– Nagyon köszönöm az őszinte gondolataid megosztását. Sokat tanultam ma a művészet jelentőségéről, és bízom benne, hogy az interjú üzenete sok helyen mélyen gyökeret verhet majd.

– Én köszönöm a kérdéseidet és a beszélgetés lehetőségét kedves Réka. Szerencsésnek érzem magam, hogy megismerhettelek, mert érzem, hogy hasonló elképzelésünk van a mindkettőnk számára fontos művészetről.

Fel↑